A gyerekek mindig meglepnek. Örülnek neked, aztán le se szarnak. De nem direkt, csak fontosabb dolguk is van annál mint a te okoskodásaidat hallgatni, ez a sok édesség nem tesz jót neked, na az energiaital meg pláne, 11-12 évesen. Ja és ráadásul egy nap kikéred a véleményüket azzal kapcsolatban, hogy szerintük milyen tetoválást kéne csináltatnod, rád szánják az idejüket, gondolkoznak, ötleteket adnak, azt most hagyjuk, hogy a felét még lemosható tetoválásként se raknád magadra, és te jól átvered őket, mert rájuk már megint nem hallgat senki, hiszen akárhányszor találkoztok ők mindig izgatottan érdeklődnek, nézik a kezed te meg csak annyit tudsz kinyögni, még nem tudod.

Pedig tudod, hogy valószínűleg nem is lesz az egészből semmi, de ezt nem mered nekik megmondani. Titokban attól félsz, akkor már nem fognak odamenni hozzád, nem leszel érdekes, elfelejtenek, és igazából a kérdés is csak azért volt, hogy felkeltsd valamivel az érdeklődésüket, beszélgetést kezdeményezz.

Mert arra senki nem tanított meg, hogyan kell a gyerekekkel bánni, és most sem igazán kapsz szakmai segítséget.

De hamarabb megszoknak mint te őket, ha nem is mindenki de azért már ők is odamennek hozzád. Nem igazán világos számukra, hogy miért vagy ott és honnan jöttél, de elfogadják. Sokszor nem érted őket mert katálanul beszélnek, a spanyollal már egyre jobban boldogulsz. De ha elég bambán nézel talán elismétlik angolul is, vagy ott hagynak. Megtanulták a neved, olyanok is tudják akikre te nem is emlékszel. Jönnek - mennek, néha akkor lenne kedvük valami foglalkozáshoz amikor te nem készültél, amikor meg igen nincs elég gyerek, más programjuk van, fáradtak, nyűgösek, nincs rá idejük, Ramóna ez meddig tart? Nekem öt perc volt, de nekik vagy egy óra. Na, azóta nem is nyaggatnak, már alig köszönnek. De mások mosolyognak, büszkék, hogy ismernek, hogy neked panaszkodhatnak, vagy elvárják, hogy a bírót játszd.

Most of the time, esznek, és ez a legnagyobb elfoglaltságuk.

Nekem meg sokszor nehezemre esik magyarul gondolkodni. Hát ha egyszer valami egy másik nyelven sokkal logikusabb?

Valamikor pedig a spanyol jön hamarabb, pedig akinek mondom nem is érti.

Vagyis az az idegesítő ember lettem, aki ha kiköltözik külföldre azt hiszi neki mindent szabad.

Hogy csak úgy élvezi az életet, míg mások otthon küzdenek, az egyetemen, munkahelyen, szóval neki biztos nagyon jó lehet, úgy irigylem.

Még tisztességesen rosszul sem lehet az ember, mert hátazértna.

Pedig teljesen mindegy, hol van az ember, a problémák így is úgyis megtalálják, csak itt nincs anyaapa aki főzzön, nagymama akire elég ránézni és tudja mi bajod, barátok ismerős ölelései és az otthoni sonka.

És mikor érzed, hogy na most aztán tök egyedül vagy és nem szeret senki, a kisszerelmed az ifjúsági központban ezt észreveszi, ha nem is tudatosan de valami késztetés miatt megölel, de úgy igazából, hosszan, te meg majdnem sírva fakadsz, nem akarod elengedni, de ott vannak a barátai, mégis egy 11-12 éves fiúról beszélünk, ciki, szóvá is teszik, tagad, nem szeret, nem akar, ott is hagy, de azért rád néz még utoljára a nagy szemeivel és te érzed, hogy komolyan gondolta, majd elköszön, és te ott maradsz egyedül, senkinek nem tudod elmondani de ez most nem érdekel.

Mert van olyan amikor ennyi is elég.