Vale?

2017.nov.20.
Írta: ramonadelgada Szólj hozzá!

Itthon és otthon között

Azt mondják, hogy ahelyett hogy otthon oldanánk meg a problémákat, inkább elmenekülünk külföldre. Viszont ők nem látják azt a rengeteg embert, akik küzdenek. Akik nem adják fel addig, amíg bele nem fáradnak vagy akik mások eredménytelen próbálkozásait látva egyszerűen a könnyebb utat választják mert van rá lehetőség. Miért olyan nagy probléma, ha ki akarjuk használni? Miért vagyok azért kevésbé magyar, ha visszatérve elkezdek új szavakat használni külföldön tartózkodásom miatt? És miért vagyok kevésbé egy csapat tagja ha nem beszélem azt az idegen nyelvet mint a többiek, de minden erőmmel azon vagyok, hogy azt megtanuljam?

 

Évről évre felötlik bennem az a gondolat, hogy tanítani szeretnék viszont sosem voltam benne teljesen biztos, hogy a személyiségem hordozza-e azokat a tulajdonságokat amikkel egy tanárnak bírnia kell. Így tehát újra és újra elvetettem ezt az ötletet, magyar szakon tanultam az egyetemen, de a válaszom mindig nem volt arra a kérdésre, hogy tanár leszek –e.

De még ha ez a személyesebb ok meg is oldódna, van egy határozott véleményem a magyar oktatással kapcsolatban. Nem voltam vele megelégedve az általános iskolai éveim alatt, nem nyűgözött le gimiben, az egyetem elől pedig egyenesen elmenekültem, még a szakdogámat sem írtam meg. Egyrészt nem értem, hogy miért kell most eldöntenem, hogy milyen idős gyerekeket akarok tanítani, miért kellene a nyugdíjazásig újra és újra leadnom ugyanazt az anyagot, miért nem tudnak változtatni végre valamin ami nem jó? Másrészt a saját tovább tanulásommal is bajban vagyok amíg az ember nem azt kapja a felsőoktatástól amit vár, amíg nincs jó döntés, hogy melyik egyetemre megy tovább az ember tanulni a saját területén belül, mert valami mindenhol hiányzik.

Tehát nem, nem leszek tanár, és abban sem vagyok biztos, hogy ha hazamegyek nyolc hónap múlva, akkor folytatom tanulmányaimat. Viszont vannak terveim, de egyelöre nem tudom, hogy hol akarom megvalósítani öket.

Barcelonában megtapasztaltam, hogy van olyan ország ahol az öregeket nem teherként kezelik és gondos ápolásban részesülnek. Ahol a gyerekek nem csak azért fontosak mert hiánycikknek számítanak.

Mert van itt egy olyan hely számukra, ami otthon tudtommal nincs, vagy legalábbis nem bír olyan fontossággal mint itt. Youth Center a neve, magyarul ifjúsági központ. Ide a gyerekek ingyen jöhetnek, iskola után tanulni, együtt lenni, játszani, workshopokon részt venni. A helyi városi tanács a felelős ezekért a klubokért, de kellenek hozzá szponzorok, egy cég, szervezet aki az ott dolgozókat biztosítja, vagy esetemben az önkéntest és persze egy hely, ami egyaránt jó a gyerekeknek, és az épületben szintén helyet kapó könyvtárban olvasókat sem zavarja a szomszédból kiszűrődő ricsaj. (Érthetetlen, de megtörtént eset…)

Én két helyen dolgozom és azért vagyok ott, hogy jelenlétemmel segítsem az értük felelős személy tevékenységeit miközben nekem is meg van a saját feladatom, havonta két foglalkozással kell támogatnom a csapatot. Ami esetemben 1-1-et jelent, két helyen. Két különböző zónában (Barcelonában hat is van), két teljesen eltérő társadalmi és szociális háttérrel rendelkező gyerekek csoportjával. Amíg az egyik oldalon inkább tinédzserek vannak akik drogoznak, cigiznek, randiznak 13 évesen, nem törődnek velük a szüleik eleget és ezért sokszor bajba kerülnek, addig a másik oldalon gazdag családok kisebb gyerekei küzdenek olyan problémákkal, mint stressz, túlterheltség, depresszió. Ezért nehéz, de egyben nagyon motiváló is ez a feladat. Mostmár, hogy tudom mivel állok szemben és egyre jobban kezdem megismerni a gyerekeket is, a hátterüket, az igényeiket, kezd kibontakozni előttem, hogy miért is vagyok jó helye(ke)n.

Nem leszek tanár, de közöttük lehetek. Átadhatom nekik a tudást, amivel rendelkezem nem-formális keretek között. Engedhetem a kreatív részemnek, hogy érvényesüljön, az ötleteimnek, hogy felszínre jussanak.

Talán itt maradok, talán nem.

Ha találnék egy ilyen helyet Magyarországon, vagy ha sikerülne valahogy megvalósítani az elképzeléseimet, hazavinném ezt a tudást.

De közben bármi megtörténhet, szerelem ami itt tart, vagy az egyik kamasz üzenete: „Mi olyanok vagyunk mint egy nagy család és nem jöhet ide bárki csak úgy és lehet a legjobb. De te olyan cuki vagy és kedves, hogy mindenki csak jókat mond rólad, higgy nekem. Mostmár te is a család egyik tagja vagy.”

Így azt is el tudom képzelni, hogy itt maradok mert abban sincs semmi rossz. Mert hogy hol van az itthon és az otthon nem számít többé miután rájössz, hogy bárhol ahol szeretnek otthon vagy. És nekem tetszik az az ötlet, hogy több helyre menjek haza...

Sin lácteos, por favor

Spanyolországban az első félreértett vásárlás és vajas péksütemény után megtanulod, hogy a sin leche és a másba vetett hited egy spanyol étellel kapcsolatban amit rendeltek nem mindig elég. Viszont a legjobb élményeim közé tartozik amikor egy valenciai kisvárosban a frissen megismert helyi erők továbbították kívánságomat a pincérnek, ami után olyan szintű figyelemben részesültem, hogy a tapashoz járó kenyér helyett nekem olyat hoztak ki, aminek előtte jól átnézték a hozzávalóit.  Tudom, hogy otthon sem könnyű tejallergiásként vásárolni vagy étteremben, cukrászdában enni, hiszen sokan keverik a laktózérzékenységgel, és hiába lehet ma már szinte mindent eladni azzal, hogy gluténmentes vagy laktózmentes (ami amúgy is helytelen kifejezés, hiszen lehetetlen, hogy egy tejtermék ne tartalmazzon tejcukrot, vagyis laktózt. Mivel a baj forrása a laktáz, tehát a laktózt lebontó enzim teljes vagy részleges hiánya a szervezetben, így két megoldás létezik annak pótlására. Vagy étkezés előtt kell bevenni olyan gyógyszert, ami tartalmazza ezt az enzimet, vagy pedig már a gyártás során beleteszik az adott élelmiszerbe.), az számunkra nem elég mivel a tejfehérje allergia egy kicsit bonyolultabb. Ilyenkor a laktózmentes felirat nem garantálja a tejfehérje mentességet is, az pedig minden állati eredetű tejben benne van, az igazán extrém eseteknél pedig a tejet adó állat szőrére, bőrére, húsára is felléphetnek allergiás reakciók. Így ha te is szembesülsz értetlen arcokkal, amit hosszan tartó magyarázkodások követnek, íme néhány tipp a „túléléshez” innen Barcelonából legfőképpen azoknak, akik itt, vagy ebben az országban tartózkodnak.

  1. Tudd, mitől és mennyire van bajod

Ezt ki kell tapasztalni, de egy idő után gyorsan rájön az ember. Nálam nem volt olyan egyszerű, mert a mai napig nincs más bajom, csak a sokáig fennálló puffadás (bár az nekem elég is). Napi szinten fogyasztottam valami tejterméket, akár többször is, így az egész napos hasfájást és a felszedett kilókat nehéz volt rögtön arra fogni. Aztán először laktózérzékenységem volt, majd mikor újra jöttek a panaszok, elmentem rendesen kivizsgáltatni egy gasztroenterológushoz, ahonnan mivel nem volt bajom egy tejcukor-shottól, tovább küldtek egy speciális vérvételre ami bizony ki is mutatta, hogy az egyik fehérje típus nem nekem való (merthogy kettő is van, alfa és béta). Miután ezt sikerül tisztázni, a te(l)jes kétségbeesés és koplalás helyett: türelem. Kezdjük a legegyszerűbbel.

  1. Alternatívák

Vegán életmód: nem a legolcsóbb itt sem, de megéri a stresszmentes mutogatást a speciális éttermekben, és voltam olyan bárban, ahol az étlapon a tapasok különböző címkékkel voltak ellátva aszerint, hogy vegetáriánus, vegán stb., és ugyanezt már megfigyeltem a szupermarketekben egyes kritikus élelmiszerek csomagolásán is. Ha pedig „tejtermékre” vágysz, az Alpro család tejeinél sokkal olcsóbbat is találhatsz kicsivel több, mint 1 euróért és a tejmentes horchata de chufast is kipróbálhatod. Ne igyál mindig szójatejet, legfőképp akkor ha nő vagy, mert a túlzott fogyasztása befolyásolhatja a hormonokat, ráadásul egy idő után a szójával szemben is kialakulhat allergia. Lehet kapni egy nagyon finom csokis szójapudingot, így érdemes arra tartogatni a napi ajánlott fogyasztást. Ha pedig kifogy a műanyag doboz ne dobjuk ki egyből. Nagyon fontos a szelektív hulladékgyűjtés (amire itt jobban odafigyelnek, mint otthon. Hatalmas szelektív kukák mindenütt, többféle szemetes a házban), de még jobb, ha mi magunk fel tudjuk használni valamire és nem kell egy újabb dolgot csak azért vásárolni. Halloweenre például remek ötlet először fehérre festeni őket, szellemként díszíteni, damilra felfűzni és kifeszíteni két szekrény közé.
Növényi alapú sajtot a tofun kívül még nem találtam, igaz Magyarországon is ritka, ráadásul horribilis áron. De ehetsz hummuszt minden mennyiségben, többféle ízesítésben így elkerülheted a margarinok átbogarászását. Igen, tudom, hogy az növényi, és azt is tudom, hogy némelyikben van valamilyen tejszármazék. Sajnos itt nincs zöld Vénusz.

Paleo: tej, tojás – és lisztmentes étrend. Ezzel a jelenséggel itt még nem találkoztam.

  1. Címke: Puede contener…, Trazas de…, sin

Vagy tüzetesen átvizsgálsz minden összetevőt, jobb esetben félkövéren vannak szedve a kritikus elemek, vagy külön ki vannak emelve az allergének, esetleg  fel is van tüntetve, hogy tejet illetve tejfehérjét nem tartalmaz.
Ha pedig sietős a dolgod, két remek alkalmazás áll a rendelkezésedre ami helyetted fogja ellenőrizni a vonalkód beolvasása után, hogy mit vehetsz meg és mit nem: BuenoParaMi, én általában ezt használom, vagy a Que Puedo Comer? Csak internethez csatlakozva működnek, de a mobilinternet amúgy is elengedhetetlen ha utazó vagy. A Google Maps sok bolyongástól kímélt meg eddig.

  1. Teljes elhagyás

Néha belefárad az ember, vagy egyszerűen érthetetlen, hogy miért sokkal drágábbak ezek a speciális élelmiszerek, amit egy önkéntesnek járó zsebpénzzel duplán meggondol az ember. De olyat sem egyszerű találni aminek biztos semmi köze a tejhez. Mert hiába tudod, hogy az étcsokiban nincs tejszármazék, ha mégis beleteszik, legyen szó akár a kenyérről, szalámiról, de még kolbászba is! Sokszor én érzem magam kellemetlenül azért mert elutasítok valamit vagy miattam tovább tart egy bevásárlás, nehezebb éttermet választani stb. és kiderül, hogy nekem komolyabb problémám nem származik belőle ha esetleg néha megeszek valamit. De úgy is felfogható ez a komoly odafigyelés, hogy valamilyen szinten egészségesebben táplálkozom, és azóta a súlyom is lentebb ment. Sokan nem értik miért vagyok ennyire vékony, és miközben tapintatból egy túlsúlyos embertől sem kérdezzük meg, hogy miért vagy ilyen kövér, valamiért az teljesen normális, hogy engem állandóan aggódó szemekkel vizslatnak és kérdezik, hogy te eszel rendesen?

Gyors tájékoztatás a kinti helyzetről

2017. 10. 03.

Este tíz óra van, amit két hete mióta itt élek Barcelonában anélkül tudok, hogy ránéznék az órára. A ma esti közösségi katalán csörömpölést kiegészítette egy tegnap bejelentett sztrájk, ami miatt ma nekem sem kellett dolgoznom, ráadásul még a Güell Parkba is bemehettem ingyen. De kezdjük az elején.

Már három éve tudom, hogy egyszer el szeretnék menni önkéntesnek az EVS által, csak mire tudomást szereztem erről a lehetőségről, már egyetemista voltam. Nem akartam emiatt csúszni, így tűkön ülve vártam, hogy eljöjjön az én időm. És el is jött.

Nem mondom, egy idő után már kezdtem kétségbe esni, miután elküldtem egy csomó jelentkezést és mindre nem volt a válasz, de sokan biztattak, hogy ne adjam fel, valahova sikerülni fog. És sikerült.

Júliusban, munka közben kaptam az e-mailt, miszerint örömmel értesítenek, jöhetek Barcelonába, vehetem is a repjegyet, kaptam infókat, hogy miket intézzek el, milyen dokumentumokat kell elküldenem, aztán a fogadó szervezetem augusztusra bezárt, így nem nagyon lehetett velük kommunikálni. (Nem mintha most nagyon tudnék, tekintetbe véve, hogy én nemhogy katalánul nem tudok, de spanyolul se, náluk meg két ember beszél csak angolul, a többiek alig, de azért igyekeznek.) Szerencsére kiderült, hogy nem én leszek az egyedüli magyar, Sárival gyorsan fel is vettük a kapcsolatot , együtt vettük meg a jegyet, aztán úgy jött ki, hogy egyszerre is mentünk Gödre a felkészítő tréningre a küldő szervezetünkhöz (Fiatalok a Vidékért Egyesület).

Majd ahogy közeledett az indulás napja, egyre jobban izgultam olyanok miatt, hogy mit hozzak, beleférek –e a súlykorlátozásba (abba simán, csak a bőröndbe nem, a megvett 32 kg helyett nekem 22 kg volt), rendben lesz –e a kézipoggyászom a becsekkolásnál, ugye nem robbantják fel alattam a gépet, mit fogunk dolgozni, milyenek lesznek a munkatársak, és a legfontosabb, amit még akkor sem tudtam amikor a lakásom felé tartottunk, hol és kivel/kikkel fogok én lakni.

Mikor megérkeztünk szeptember 20-án reggel 9 óra körül, senki nem tudott semmit. Délután négyig először az irodában ültünk, aztán mászkáltunk kicsit a környéken, de Sárival csak arra vártunk, hogy kipakolhassunk és aludhassunk végre (reggel 6:05-kor indult a gépünk). Én még szerencsés voltam, kaptam egy külön szobát és egy kedves hölgy lakótársat a macskájával (akivel van egy kis háborúnk. Ő mindenáron be akar jönni a szobámba, én meg minden egyes alkalommal kizavarom. Lehet, hogy ő is csak szavazni szeretne.). De másnak egy hostelben kellett aludnia pár napig, mert nem találtak időben elég szállást.

Aztán az első fél hét a La mercé fesztivál körül forgott, esténként mindenhol koncertek, ünneplő tömegek, szemét, majd gyors feltakarítás. Vasárnap volt a szent ünnepe, hétfőn emiatt munkaszüneti nap, aztán már nem is emlékszem hány nap múlva kellett bemennem az irodába tényleg dolgozni. A két városban még nem is voltam, ahova azért kell mennem, mert két Youth Centerben fogok fiatalokkal tevékenykedni ha épp nem az irodában vagy valamilyen fesztiválon leszek. Holnap lesz az első alkalom, hogy elmehetek végre egy ilyen ifjúsági központba, tehát erről még nem tudok részletesen beszámolni.

És az itteni helyzetről sem. Mint említettem már korábban, nem beszélem a helyi nyelvet. Indulás előtt ez aggasztott a legjobban, és szerintem senki ne legyen ilyen hülye mint én, de mostmár kezdem látni az előnyeit is. Ha pl. nem akarok beszélgetni valakivel, ez eléggé jó kifogás. Viszont egyszer egy buliban nem jött be, sajnos a srác tudott angolul, bár a zene erőssége miatt semmit nem értettem a negyed órás beszélgetésből.

Szóval kommunikáció hiányában elég nehéz bármiről is tájékozódni. Azt látom, ami az otthoni hírekben megy. Persze a háttérinformációkat felerősíti néhány helyzeti előnyből szerzett impulzus: katalán és feliratos zászlók az erkélyekre erősítve, akár emberek hátán is köpenyként használva. Szavazásra buzdító szórólapok mindenütt, a már említett esti csörömpölések (lábason,serpenyőn, mindegy, csak jó hangos legyen), néha egy-egy ijesztő durranás, és a szavazás napján tett sétám alatt hallott kiabálások, tömeg az iskola előtt.

Egyéb, háborús övezetre utaló jeleket nem tapasztalok. A Tourist go home feliratok rosszul esnek, mert még annak érzem magam. Úgy érzem bárhova megyek, minden szem rám szegeződik. Meg se kell szólalnom, világos hajam és kék szemem rögtön elárulja, hogy nem ide valósi vagyok.  Kicsit be vagyok feszülve, kiköltözésem elején ahelyett, hogy a várost fedeztem volna fel, inkább a szobámban ültem és filmeket néztem. De azt hiszem ez kellett is. Ahogy ez az út is, annak ellenére, hogy ezt a döntést már többször megbántam az első pár napban. Régóta készültem erre, de ez mégis csak egy nagy váltás. Mindenki büszke rám, de én még nem tudom, hogy miért. Majd ha rájöttem, azt is megírom.

Vale?

Címkék: barcelona, evs, 2017, spain